Köszöntjük honlapunkon!

 

A Tükrös Ranch, Magyarország közepén, Pest megyében, Budapesttől 54 km-re Örkényen, az M5-ös autópálya, illetve az 5-ös számú főút mentén található. A ranch névadója, az 1994-ben született pej mén: TÜKRÖS , aki a sprinter lovak közé sorolható. Természetesen  nem csak  a ranch, versenyistállónk is az Ő nevét viseli.
 
2000-es évek elején vásároltuk meg az akkor még aktívan versenyző mént. Pályafutása befejeztével tenyészménként állomásozott Örkényen. Az elkövetkezendő években kancákat vásároltunk tenyésztés, illetve néhány kétévest, futtatás céljából. 2004-ben születtek meg első csikóink. Lovaink megbízható hendikep lovakká váltak, nagyobb versenyekben azonban nem jutottak szerephez. Legnagyobb siker Malőr nevéhez fűződik, aki megnyerte  a 2010-es Nemzeti Vágtát.
 
Kezdetben  lovaink az  Alagi tréning központban készültek a versenyekre. A  2010-es év forduló pontot jelentett az istálló életében. Év végén úgy döntöttünk, hogy  a továbbiakban itthonról készítjük fel telivéreinket a versenyekre.  Ekkor készült el saját tréning pályánk: egy 1200m-es pálya, mely remek talajadottságaival kiválóan megfelel a versenylovak tréningezésére. A lovak munkáját munkalovasunk Tóth Alexandra  dolgozza ki, melyet idomárunk Tormási Gyula kísér  figyelemmel. Külön köszönet illeti Rácz Andrást aki, megismertetett egy új edzésformát, elmagyarázta annak lényegét, így téve lehetővé az istálló és lovaink fejlődését.

 

fooldal